f) A lakosság gazdasági szerepvállalására a jövedelmeket terhelő elvonás alapvető hatással van. Mélyebb elemzés nélkül ez lehet az egyik oka annak, hogy Magyarországon a munkaképes korú lakosság hatmillió fő, míg a foglalkoztatottak száma hárommillió. Amíg a munkajövedelmek és a tőkejövedelmek nagyságrendje összehasonlítható, addig a munkajövedelmeket terhelő elvonás aránytalanul magas a tőkejövedelmek adóihoz képest. Ebből következik, hogy sem a tőkejövedelemből származó bevétel, sem a munkajövedelemből származó bevétel nem arányos a ráfordítással. A tőke jelentősen túlértékelt, ezért viszonylag alacsony gazdasági hatékonyság mellett is profitál, miközben az állam jelentős bevételtől esik el. A munka alulértékelt, a feladathoz tartozó ráfordítás nincs megfizetve (viszont a foglalkoztató költsége magas) ezért a dolgozó nem érdekelt a teljesítményben, gyakran a munka elvégzésében sem.
A tőkejavak birtokosát érdekeltté kell tenni a foglalkoztatásban. A termelőeszközök értéke után olyan adó jellegű elvonást kell alkalmazni, amely fordítottan arányos az élőmunka ráfordítás mértékével.
Rendezni kell a munkajövedelmek és tőkejövedelmek piaci és társadalmi értékének arányát, viszonyát a gazdasági folyamatokban. A tőkejövedelmeknek a közteherviselésben legalább akkora szerepet kell kapniuk, mint a munkajövedelmeknek.
g) Magyarország önálló, független európai állam, amely őrzi területi integritását és szuverenitását. Az Európai Uniós tagságot értéknek tekinti, eleget tesz vállalt kötelezettségeinek, de tisztában van azzal, hogy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés csak olyan országok között jöhet létre, amelyek gazdasági (és politikai) ereje kiegyenlített. Mit is jelent akkor egy ország szuverenitása? Egy ország akkor tekinthető szuverénnek, ha a számára kedvezőtlen gazdasági hatások előtt, mint egy zsilipet, le tudja zárni határait, a számára kedvező hatásokat viszont be tudja engedni az országába. Magyarország számára egyes Uniós szabályok kedvezőek, más szabályok kedvezőtlenek. A tőke szabad áramlása mást jelent Franciaország számára és megint mást Magyarország számára. Franciaországban az idegen tulajdonban működtetett termelő kapacitások aránya a nemzeti tulajdonhoz képest alacsony, Magyarországon hihetetlenül magas. Ezért Franciaország az alapvető termékek területén önellátó, Magyarország pedig végtelenül kiszolgáltatott. Franciaország dönthet Európai Uniós tagságáról, Magyarország pedig rá van szorulva a tagságra.
Magyarországnak törekednie kell arra, hogy méretei és gazdasági, politikai súlya ellenére hatékonyan képviselje az ország szuverenitását az Európai Unióban. Annak érdekében, hogy ez eredményes legyen jelentős többlet teljesítményt kell produkálnia az államadósság csökkentéséért. Később a teljesítményen nem lazítva a felszabaduló forrásokat a gazdaság intenzív fejlesztésére kell fordítani, melybe beletartozik az élőmunka értékének (bér) fejlesztése is. Ettől romlik az idegen tőke beáramlása, a fejlesztéseknek tehát ezeket ki kell váltania, viszont ezzel párhuzamosan nő a szuverenitásunk, csökken a kiszolgáltatottságunk, és nő a lehetőség a magyar tőkeexportra.
Ezek a hosszú távú gazdasági célkitűzések. Az eszköz pedig: A nemzeti együttműködés magas szervezettségi szint mellet, a piaci verseny felemelése az egyének közötti szintről a közösségek közötti szintre, ezáltal a termelékenység nagymértékű növelése.
A hazai termelésben elért termék-többlet értékesítésének folyamatában maximálisan ki kell használni az Uniós tagság nyújtotta lehetőségeket.
h) Magyarország már került olyan helyzetbe, hogy külföldről érkező alapvető termék (földgáz) szállításának kimaradása miatt tartalékainak felhasználásával biztosította az ellátást. Az okokat a külföldi partnerek belátható időn belül elhárították, de az eset arra késztette a magyar szakembereket, hogy jelentős mértékben növeljék a tartalék kapacitásokat.
Tisztában kell lenni azzal, hogy az ország nem csak az energiahordozók tekintetében, hanem az alapvető élelmiszereket, elemi létszükségleti cikkeket illetően sem önellátó, sőt számot tevő készletekkel, tartalékokkal sem rendelkezik. A külföldi szállítások elmaradása a létminimumhoz szükséges alapvető cikkek hiányát, többek között kritikus élelmiszerhiányt okozna.
A világgazdasági válság tapasztalatait leszűrve a nemzeti stratégia részévé kell tenni egy gazdasági vészhelyzetre vonatkozó programot, melynek kizárólagos célja a szociális biztonság fenntartása súlyos válság esetén. Ez a program más országos szintet érintő vészhelyzetben is alkalmazható, pl. hadigazdálkodás, természeti katasztrófa, stb.
B. Társadalmi stratégia
a) A rendszerváltás alapvetően változtatta meg a társadalom szerkezetét. Az előző rendszer az egyént háttérbe szorította a közösséggel szemben, így az egyén boldogulása alapvetően a közösséghez való viszonyától, a közösségben betöltött szerepétől függött. A termelőeszközök társadalmi, közösségi tulajdonban voltak, a munkaerő értékét is inkább a csoportteljesítmény határozta meg, mint az egyéni képességek. A magas színvonalú együttműködés kedvezően hatott az élőmunka minőségére, de kedvezőtlenül befolyásolta a termelőeszközök fejlesztését, mert ezek jelentősége háttérbe szorult a munka személyi feltételeivel szemben (A szocializmusban a legfőbb érték az ember.). Ezért a szocialista országok fejlettsége, műszaki színvonala behozhatatlanul lemaradt a nyugati gazdaságtól, miközben Magyarország rendelkezett a térség legjobban képzett, legnagyobb tudású szakmunkásaival.
Ugyanakkor a rendszer megfosztotta az egyént a kiugrás, a kiemelkedés lehetőségétől. Ez tekinthető az egyéni szabadságjogok legdurvább korlátozásának, a rendszerváltás egyik fő kiváltó okának.
A piacgazdaság viszont szembeállítja egymással a társadalom szereplőit, mert alapja a verseny, mércéje pedig az érdekérvényesítő képesség. Ez jótékony hatással van az eszközök fejlesztésére, hiszen az egyén esélyeit javítja, ha jobb eszközökkel rendelkezik, mint versenytársai, de akadályozza az együttműködést, a közösség kialakulását, mert az egyén érdekérvényesítő képessége csak egy másik szereplőhöz viszonyítva értelmezhető, és ha az egyiké nőtt, akkor a másiké szükségszerűen romlott, így bármilyen csoport jön létre, azon belül kikerülhetetlenül ellenérdekeltség van. A piacgazdaságban is működő munkamegosztás azért működik, mert hosszabb, rövidebb távú közös célokkal ez a viszony moderálható, de ebben a gazdasági rendszerben fel nem oldható.
Magyarország gazdasági teljesítményének olyan arányban kellene növekednie, (körülbelül kétszeresére) mely a legtöbb szakember számára kívül esik a realitások határán. Ez kötött társadalmi keretek között igaz is. Kizárólag olyan társadalmi környezetben érhető el, amely képes ötvözni az együttműködés hatékonyságát a versenyből származó előnyökkel.
A meglévő adottságokra építve olyan környezetet kell teremteni, mely kedvez a közösségek kialakulásának. E szempontból a helyi, települési önkormányzatokat kell meglévő adottságoknak tekinteni, mert szerepük, feladataik és hatáskörük jelentős módosításával ők lehetnek az új közösségek letéteményesei. Az önkormányzati rendszer szerkezetét úgy kell módosítani, hogy alapelemei jól átlátható, megfelelő méretű (néhány ezer fős) lakóközösségek legyenek, melyek képviselői egyebek mellet a közösségi létformáért, tagjainak boldogulásáért, életkörülményeinek alakulásáért is felelősséget vállalnak. A rendelkezésre álló munkaerő kapacitások maximális kihasználásában, a teljes foglalkoztatottság kialakításában az önkormányzatoknak fontos szerep jut, mivel ez az intézmény alkalmas arra, hogy részletekbe menően figyelemmel kísérhesse az állampolgárok életét, szociális helyzetét, rászorultságukat, részvételüket a gazdasági folyamatokban, szerepvállalásukat a közteherviselésben.
A piacgazdaság lényegét jelentő verseny nélkülözhetetlen a gazdaság folyamatos fejlődése szempontjából, ugyanakkor a társadalom nem kívánt rétegződését, és egyes rétegek elszegényedését okozza. Az új önkormányzati és államigazgatási modell fontos feladata lesz, hogy a versenyt az egyének közötti szintről a közösségek közötti szintre emelje.
b) Az államigazgatási rendszer működése, hasonlóan a többi nagy ellátórendszeréhez, akadozik. Sok a párhuzamosság az állami szervek és az önkormányzatok feladatai között, a feladatok leosztása mögött gyakran nincs koncepció, sok esetben az egyetlen cél a költségek áthárítása, ezért a leosztott feladatok és a források között nincs arányosság. Ennek rendszerint az önkormányzatok a vesztesei, bevételei nem fedezik a működésüket, az állam által leosztott feladatok végrehajtásához pedig nem kapják meg a szükséges forrásokat. Ezért sokan eladósodnak, csőd közeli helyzetbe kerülnek, működésképtelenné válnak, csődbe mennek.
Ebben az állapotban az államigazgatási rendszer, a közigazgatás, és az önkormányzat nem képes hatékonyan betölteni társadalmi szerepét. Struktúrák és folyamatok keverednek, az önkormányzatiságnak nincs tudatosan kialakított szerkezete, a magasabb szinten álló önkormányzatok nem integrációi az alacsonyabb szintű önkormányzatoknak, hanem mesterségesen generált, részben föléjük helyezett hivatal, gyakran összemosódó hatáskörökkel, más esetekben megfelelő hatáskörök nélkül.
Egy ország működése szempontjából rendkívül fontos, hogy a társadalmi struktúra világos és átlátható legyen. Ennek a társadalom építő elemeiből kell kiindulnia, egyén - család - helyi közösségek - intézményesített közösségek (helyi önkormányzatok) - közösségek szövetségei (megyei és regionális szinten) - szövetségek szövetségei (országos szinten, mely egyebek mellett alkalmas az alsóház szerepének betöltésére is. Így a demokrácia erős támasztékot kaphat, mert az ország irányításában a politikai alapú képviselet mellett megjelenik a területi, térségi alapú érdekképviselet is).
A társadalom szerkezetének tudatos átformálása fontos stratégiai célkitűzés, mely csak akkor hajtható végre, ha valamennyi politikai erő elkötelezett mellette. Az államigazgatás szerkezetének pedig az új társadalmi struktúrát kell szolgálnia és nem fordítva!
c) Magyarország 1989-ben a demokráciát választotta. A rendszerváltást követően, a történelmi hagyományokkal rendelkező demokratikus államok berendezkedését és tapasztalatait figyelembe véve kialakította a demokratikus intézményrendszerét, mely, bár nem volt tökéletes, megfelelt az európai normáknak és egészen a legutóbbi időkig kielégítően működött. Mára kiderült, ha egy kormánnyal szemben csökken a bizalom, akkor kevés, ha az ország működése demokratikus, az intézményrendszernek és a jogi környezetnek olyannak kell lennie, hogy az kizárja a demokrácia szabályaitól való eltérés lehetőségét. Ennek a követelménynek Magyarország nem felel meg.
A demokratikus intézményrendszer valamint a jogi környezet felülvizsgálata és a követelményeknek megfelelő módosítása nagyságrendjét tekintve nem, de jelentőségét tekintve stratégiai feladat. Ezt alátámasztja, hogy a rendszert érintő minden módosítás csak kétharmados többséggel történhet, ami ugyan mindig szükséges, de nem mindig elégséges feltétel.
A magyar demokrácia állapotának átvizsgálását követően a szükséges módosításokat széles körű társadalmi egyeztetés után, nemzeti konszenzus alapján lehet elvégezni. Ennek során figyelembe kell venni, hogy a társadalom részéről igény van a közakarat fokozottabb érvényesítésének lehetőségére, a népszavazás indokolatlan korlátainak megszüntetésére.
d) A közakarat érvényesülésének területén kezdetektől fogva voltak problémák. Ez nem véletlen, a politika természetéből adódik. Belátható ugyanis, hogy politikai csoport olyan személyekből jöhet létre, akik valamilyen szempontból az általános véleménytől eltérő álláspontot fogalmaznak meg. Ezáltal magukat megkülönböztetik, tehát egyes szándékaik különböznek a többségi szándéktól, érdekeik gyakran nem esnek egybe a többségi érdekkel. Céljuk, hogy minél nagyobb részben ők határozzák meg, mi történjen a társadalomban, és ez a közakarat érvényesülése ellen hat. Jellemző esete volt ennek a rendszerváltás időszakában a köztársasági elnök választásáról szóló népszavazás. Mivel egyetlen párt sem volt érdekelt a helyes kérdés feltevésében, ezért a kérdés így szólt:
Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
Ahelyett, hogy így szólt volna:
A köztársasági elnök megválasztása általános választás, illetve népszavazás útján történjen?
Az eredmény ismert, sor került egy-két olyan köztársasági elnök megválasztására, akik népszavazás útján sohasem nyerték volna el címüket.
A politikai szereplők, függetlenül attól, hogy melyik párt volt hatalmon, több alkalommal korlátozták a népakarat érvényesülésének lehetőségét. Egyes esetekben ez indokolható, más esetekben hatalmi, pártpolitikai szempontok érvényesültek. Az aktuális állapotot a közakarat túlkorlátozása jellemzi.
A közakarat érvényesítésének lehetősége a demokratikus intézményrendszer legfontosabb eleme. Jogszabályi korlátozása mellet gyakorlását akadályozza a mai eljárás bonyolultsága, költségessége is.
Ezzel szemben a társadalom jogos követelése, hogy a lakosság minél nagyobb mértékben vehessen részt a közélet alakításában, sorsának irányításában. Ennek érdekében felül kell vizsgálni a népszavazási kezdeményezéseket korlátozó jogszabályokat. Ki kell fejleszteni a közakarat érvényesítésének egyszerű, olcsó lehetőségeit, legyenek például elektronikus szavazófülkék (ujjlenyomat azonosítóval), valamint a hozzájuk tartozó biztonsági rendszerrel, melyek gyakorlatilag minimális költséggel biztosíthatják a lakosság közvetlen állásfoglalásának lehetőségét, bármilyen ügyben, szinte tetszőleges gyakorisággal.
A parlamenti demokrácia tökéletlenségére hívta fel a figyelmet a jelenlegi, kétharmadot meghaladó kormánytöbbség. A demokrácia védelmében szükség van olyan törvényekre, melyek előkészítése ugyan a parlament feladatai közé tartozik, de csak népszavazás egyetértő eredménye esetén léptethető hatályba. A mai helyzetből kiindulva olyan lehetőségre is szükség van, mely szerint a közakarat egyértelmű kifejezésével megszüntethető egyes törvények módosításának minősített többséghez való rögzítése.
E stratégiai célkitűzés még további lehetőségek hordozója.
e) A népképviseleti rendszer a demokrácia megvalósulásának fontos része. A parlamenti képviselők megválasztásának folyamatait lényegében az előző rendszertől örökölte az ország. Ez abból a feltételezésből indul ki, hogy a választók nem hozhatnak hibás döntést, ezért nincs is mód arra, hogy a cikluson belül megváltoztassák álláspontjukat.
Ezzel szemben a választóknak gyakran nincs módjuk megismerni a képviselőjelölteket, sokszor szavaznak az ajánló pártba vetett bizalmuk alapján, vagy támpont nélkül, és csak később derül ki, hogy a megválasztott képviselő alkalmatlan a feladat ellátására. Ennél jelentősebb probléma, hogy a megválasztott képviselők cselekvési szabadsága a ciklus végéig olyan mértékben kiszélesedik, amellyel élve hatalmas anyagi, erkölcsi károkat okozhatnak, választóik akaratával ellentétesen szélsőséges nézeteket képviselhetnek, vagy passzivitásukkal teret engedhetnek olyan folyamatoknak, mely választási körzetük, esetleg az egész ország érdekeivel ellentétesek.
Hasonló a helyzet az önkormányzati képviselők és a polgármesterek megválasztásának területén is.
Ezzel szemben azt is figyelembe kell venni, hogy a képviselők munkája megkövetel egyfajta biztonságot, függetlenséget, szabad mozgásteret. Nem lehet őket annak kitenni, hogy nézetük, álláspontjuk vagy az általuk képviselt érdekek miatt alaptalan támadások érhessék, munkájukat, egzisztenciájukat veszélyeztessék. Ugyancsak nem lehet kitenni a kormányt annak, hogy parlamenti támogatottsága a ciklus alatt indokolatlanul nagy mértékben megváltozzon, tevékenységét szemben álló párt, vagy más politikai, társadalmi erő politikai szándékkal ellehetetlenítse.
A mérleg egyik serpenyőjében az áll, hogy a képviselők visszahívhatóságának intézményét más államok mintájára Magyarországon is be kell vezetni, mind a parlamenti, mind az önkormányzati képviselők, polgármesterek esetében. A másik serpenyőben az áll, hogy mindehhez olyan protokollt kell rendelni, amely nem teszi lehetővé, a visszahívás folyamatainak hat hónapnál korábban történő lezárását, megakadályozza az eljárás indokolatlan megindítását, meggátolja, hogy egy képviselő munkáját ellentétes pártérdekből akadályozni lehessen, és súlyos következményeket rendel a megalapozatlanul indított eljárások kezdeményezéséhez.
Arra is lehetőséget kell nyitni, hogy hasonló garanciális elemek mellett mód legyen a képviselő tevékenységének felfüggesztésére.
A szélsőséges nézetek képviselete egyrészt rendkívüli veszélyt jelent a társadalomra, másrészt az ellene való fellépés demokratikus alapjogokkal kapcsolatos aggályokat vet fel. Az azonban megengedhetetlen, hogy súlyosan szélsőséges nézeteket hangoztató, törvény és közösségellenes tevékenységet végző személyeket mentelmi jog védjen, szélsőséges szervezet a demokratikus jogokra való hivatkozással rendszeresen jelentős időkeretet kapjon a kereskedelmi és közmédiákban.
Kezdeményezni kell egy olyan nemzetközi intézmény létrejöttét, amely hivatott és jogosult annak megállapítására, hogy egy szervezet tevékenysége a világ demokratikus felfogásával összeegyeztethetetlen, melynek határozata alapján az eljárást kezdeményező nemzet a szervezetet betilthatja, parlamenti működését megtagadhatja. Emellett lehetővé kell tenni, hogy népszavazás minősített többségével felhatalmazva a szélsőséges cselekmények a parlamenten belül és kívül is szigorúbban szankcionálhatók legyenek.
A stratégiai célkitűzés tehát a társadalom védelme a hatalmi pozícióban megjelenő alkalmatlansággal, rossz szándékkal és a szélsőségekkel szemben.
A társadalmi szerkezet átalakításának időszakában az ország természetesen eleget tesz a korábban vállalt kötelezettségeinek, betartja a megkötött nemzetközi egyezményeket, szövetségeseivel kialakított viszonyában biztosítja a folytonosságot és a folyamatosságot.
C. Kormánypolitika
a) A kialakult szokások szerint Magyarország első embere a köztársaság elnöke. Ezzel szemben a hatalom gyakorlását jellemző forma a parlamentáris demokrácia, melynek keretei között a köztársaság elnökét a parlament választja, és a parlamentnek van alárendelve. Hatásköre erősen korlátozott, szerepe nagyrészt protokolláris. A valóságban a végrehajtó hatalom legfőbb irányítója a miniszterelnök. Kinevezésének folyamatában élesen elkülönül a jelölt állítás és a jelölés, megválasztás. A jelölt állítás az általános választások előkészítő időszakában történik. A választáson induló pártok már a kampányidőszak előtt megnevezik miniszterelnök-jelöltjüket, és őt teszik választási kampányuk központi szereplőjévé. Ezzel, ha nem is direkt módon, de a pártlistás szavazás érdemben egy személyre irányul, mintha a miniszterelnök választása közvetlen volna. Ha a győztes párt parlamenti többséggel rendelkezik, vagy képes olyan koalíciót létrehozni, amely biztosítja a többséget, akkor a folyamat többi része formális, a győztes párt miniszterelnök jelöltjét a köztársaság elnöke jelöli, és a parlament megválasztja. Elvben a köztársasági elnök mást is jelölhet, de aki mögött nincs parlamenti többség, az nyilván nem kapja meg a szavazatoknak a kinevezéséhez szükséges mennyiségét.
A miniszterelnök-jelölt jellemzően a párt legnagyobb befolyással bíró, leggyakrabban első embere, elnöke. Néhány esetben ez nem így van, de ennek következménye a konfliktusoktól terhelt, alacsony színvonalú kormányzati teljesítmény, a hatalmi bizonytalanság, a bizalmi válság, a kormány megbuktatása. Erre az elmúlt időszakban Magyarországon is volt példa.
Abból kiindulva, hogy a stabil kormányzás biztosításához elengedhetetlenül szükséges a kormányzó párt parlamenti többsége, az egyensúly biztosításának érdekében a köztársasági elnök befolyását kell erősíteni. Az, hogy a köztársaság elnökét a miniszterelnök befolyása alatt álló parlament választja, ugyanakkor a miniszterelnököt a köztársasági elnök jelöli, finoman szólva is aggályokat vethet fel.
A köztársasági elnök személyét, és intézményét, valamint a helyi és magasabb szintű önkormányzatok vezetőit, testületeit a néphatalmi ág képviselőinek kell tekinteni és közvetlen választás útján kell kinevezni.
A parlamenti képviselők szerepét, a miniszterelnök és a kormány tagjainak tevékenységét, a szakmai, politikai ághoz kell sorolni és megválasztásuk, kinevezésük gyakorlatát az eddigiek szerint kell folytatni. Ugyanakkor a rendszer stabilitását, kiegyensúlyozottságát növeli, ha a két hatalmi ág nem szinkronban, hanem egymástól eltolva működik. Ezért olyan választási rendszert kell kialakítani, melyben a néphatalmi ág képviselőit öt évre, a szakmai, politikai ág képviselőit négy évre választják. Mindemellett kívánatos az is, hogy fontos állami, kormányzati szervezet irányítójának határozott idejű kinevezése az 5 évet ne haladhassa meg, de megbízatása legalább egyszer meghosszabbítható legyen.
Ez a stratégiai módosítás alapvetően érinti az ország irányításának rendszerét, ezért az átalakításnak hosszabb időre elnyújtva, több cikluson át, a folyamatosság biztosítása mellett kell megtörténnie.
b) Ha a kormányfő pozíciója erős, akkor informális hatáskörét nem csak a kormányszervekre, hanem pártjára, és annak többsége révén az egész parlamentre képes kiterjeszteni. Ezt gyengíti, ha a szóban forgó többséget koalíció biztosítja, de ha a kormányzó párt kétharmadot meghaladó többséggel rendelkezik, a miniszterelnök kezében gyakorlatilag abszolutikus hatalom összpontosul. Ilyen esetben rendkívül sok függ egyrészt a hatalmat gyakorló miniszterelnök személyes képességeitől, másrészt a folyamatok nemzetközi megítélésétől. Magyarország méretét, gazdasági, politikai jelentőségét, valamint földrajzi elhelyezkedését tekintve ez utóbbi a meghatározó, a jelentős európai hatalmak szokatlan és vitatható eszközök alkalmazása árán is megvédik érdekeiket, hegemóniájukat.
Az ország irányításának stabilitásához és biztonságához szükséges hatalmat a kormány és a kormányfő számára biztosítani kell, de ez nem lehet korlátlan. A szakmai, politikai irányító rendszer működése alapvetően ettől az egy ponttól eltekintve megfelel a XXI. századi modern társadalom követelményeinek, a szükséges korlátokat pedig a néphatalmi ág keretei között felépíthető Önkormányzatok Szövetségének Országos Tanácsa (ÖSZOT) biztosíthatja vétójog útján, megfelelően kialakított folyamatok mellett. Ezzel gyakorlatilag megvalósul egyfajta kétszintű parlament, amelynek igénye régen megfogalmazódott, de körvonalai korábban nem tudtak kibontakozni.
c) Az erős kormányzati pozíció hasznos az ország irányítása szempontjából, de alapvetően korlátozhatja a parlamenti ellenzék működését, mozgásterét. Minden ciklusváltás állandó problémája az új többségnek az új ellenzékhez, a korábbi hatalomhoz való viszonya. A kormányváltás időszakában visszatérő retorikai elem az ellenzékkel való együttműködés, a másik oldalon pedig a konstruktív ellenzékiség. A gyakorlatban rendszerint egyik sem valósul meg, a kormányoldal politikai célja az ellenzék lejáratása, az ellenzéké pedig a kormányzati munka akadályozása, ellehetetlenítése. A felelőtlen ellenzéki magatartás jelentős károkat okoz az országnak, mint ahogy az ellenzék javaslatainak politikai okból történő lesöprése is növeli az ország elmaradt hasznából származó veszteségeket.
Az ország érdekei ellen ható, politikai szándékú, öncélú akciók elé akadályokat kell állítani. Lehetővé kell tenni a bizonyíthatóan hátrányt okozó parlamenti magatartás szankcionálását, mindkét oldalon. Intézményes garanciákat kell beépíteni arra, hogy az ellenzék megvalósíthassa hasznos elképzeléseit. Olyan folyamatokat kell kialakítani, amelyben megfelelő korlátok mellett érdemben tudnak együttműködni a színeiket képviselő önkormányzatokkal, és hatást gyakorolhatnak a társadalom működésére anélkül, hogy korlátoznák a kormányzó pártot az ország vezetésében.
d) Ha a mindenkori kormány hatalma nem kontrollálható megfelelő mértékben, megnő a közélet tisztaságát veszélyeztető cselekmények lehetőségének veszélye. Magyarország e szempontból nincs jó helyzetben, a nemzetközi rangsorban a 40. és az 50. helyezés között található, sajnos közelebb az 50.-hez. Nem csak a korrupcióval, a hivatali hatalommal való visszaéléssel kell szembenézni, hanem az is tarthatatlan, hogy hatalomváltás esetén a szakmaisággal szemben a politikai hűség kerül előtérbe. Az új hatalom képviselői az előző kurzus szakembereit azok szakmai képességeire való tekintet nélkül, politikai szempontok alapján lecserélik, komplett államigazgatási intézményeket, kormányhivatalokat szüntetnek meg, és újakat hoznak létre szakmai szempontokkal nem indokolható módon, kizárólag a káderpolitikának alárendelve. Ennek megfékezésére a parlament és a jelenlegi közjogi rendszer alkalmatlan.
A mindennapi gyakorlatban jelentős változásokra van szükség. Előtérbe kell helyezni a kinevezéseknél a szakmai alkalmasságot. Az állami közhatalommal való visszaélés súlyos bűncselekménynek számítson. Erősíti a személyi felelősség súlyát, ha a testületi döntésekért az előterjesztő lesz felelős, a kinevezésekért pedig az ajánló, stb. Lényeges elveket kell kidolgozni a felelősség elháríthatóságának megakadályozására. Meg kell különböztetni a politikai, a büntetőjogi és az anyagi felelősséget, és ki kell dolgozni a szankciók rendszerét. Sem az alkalmatlanság, sem a bűnös szándék nem maradhat következmények nélkül.
A korrupcióban érintett elkövető, vagy elkövetők feletteseit legalábbis politikai felelősség terheli, mivel feladataik közé tartozik az ilyen cselekmények észlelése, megakadályozása is. A politikai felelősség megállapítását pedig lemondásnak, menesztésnek kell követnie.
A közélet tisztaságának védelme akkor a leghatékonyabb, ha az ellene elkövethető cselekmények lehetőségét sikerül minél nagyobb mértékben kizárni.
Mivel a stabil kormányzás feltétele a kormányoldal parlamenti többsége, ezért a kormány tevékenységének kontrollját a parlamenten kívül kell megvalósítani. Ez alátámasztja a néphatalmi ág létrehozásának szükségességét, és egyben azt is körvonalazza, hogy a néphatalmi ág legfelsőbb testületeinek milyen feladatokat kell ellátnia, milyen hatáskörrel, jogosultsággal kell rendelkeznie.
e) Az önkormányzatokra vetített politikai besorolás jelentős mértékben befolyásolja a települések és a kormány viszonyát. A polgármester, illetve a képviselő testület többségének politikai beállítottsága egyes esetekben megengedhetetlen hátrányt jelent a helyi lakosság számára. A közélet szintjén jelentkező diszkrimináció nem csak etikátlan, hanem társadalmi feszültségeket gerjeszt, rombolja a demokráciát és Magyarország nemzetközi megítélését.
A kormány és a települések viszonyában a politikai hovatartozás nem játszhat szerepet. Olyan jogi környezetet kell biztosítani, amely képes arra, hogy szigorúan szabályozott folyamatok, és jól megtervezett algoritmusok segítségével biztosítsa minden település számára az esélyegyenlőséget, kizárja a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét. A jól felépített önkormányzati rendszer, és a hierarchikus népképviseleti struktúra képes biztosítani a mindenkori kormány és a települések harmonikus együttműködését, politikai hovatartozástól, konfliktusoktól mentesen.
f) A kormány terveit és elképzeléseit köteles előzetesen a parlament és a lakosság tudomására hozni, valamint tevékenységének eredményeiről tájékoztatást nyújtani. Ez a kormányprogram elkészítésével és elfogadásával kezdődik, és a végrehajtás során az érintett politikai és társadalmi szervezetek bevonásával, széleskörű egyeztetéssel kellene, hogy folytatódjon. Egyes nemzetközi egyezményeket érintő esetekben a kormányzati szándék, vagy tevékenység megítélésében külföldi szervezet is illetékes lehet. A mindennapi gyakorlatban azonban a kormány és az érintett szervezetek, rétegek között a kapcsolat ki van szolgáltatva a kormány szándékának, politikai céljainak. Nem ritka az érintettekkel szemben tanúsított inkorrekt magatartás, ilyen a politikai szereplők, közvélemény szándékos megtévesztése, visszaélés a politikai, államigazgatási, közigazgatási hatalommal, a személyi felelősség leplezése kollektív döntési mechanizmusok alkalmazásával, stb.
Olyan politikai, etikai normagyűjteményre van szükség, amely alkalmas arra, hogy megsértőivel szemben szankciók alkalmazására kerüljön sor. A politikai etikai normagyűjtemény nem csak a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, arra is alkalmas lehet, hogy az etikátlan ellenzéki magatartást szankcionálja. A csökkenő parlamenti létszám jó kiindulási alap, az új választási törvénynek csak azokat az elemeit kell módosítani, amelyek aránytalanságokat eredményeznek a népképviselet maradéktalan érvényesülése szempontjából.
Olyan folyamatokat kell kialakítani a parlamentben, amelyek következményekkel fenyegetik a parlamenti munkát akadályozó, az ország érdekeit sértő szándékot, fellépést, cselekményt, történjen az kormányoldalról, vagy ellenzéki indíttatásból.
Ha a kormányoldali többséggel szemben, kiemelten fontos kérdésben felmerül a többséggel való visszaélés gyanúja, az ellenzéknek legyen lehetősége a néphatalmi ág megfelelő fórumához fordulni, mely indokolt esetben élhet vétójogával.
Folytatása: Legyen Magyarországnak Nemzeti Stratégiája! 3. rész.
http://intermedia.blog.hu/
