Egyszer már megpróbáltam a jelenlegi válság valódi okait bemutatni. Az eredménnyel nem vagyok elégedett!
Most megpróbálom másképp!
Nem kevesebbet állítok, mint hogy a gazdasági növekedés nem alkalmas egy ország állapotának, teljesítményének mérésére, korábbi állapottal, vagy másokkal való összehasonlítására. Nem alkalmas, mégpedig azért, mert figyelmen kívül hagyja a szükségleteket, amelyek így csak közvetve mintegy másodlagosan jelennek meg az értékelésben. Ez a fogyasztói társadalom következménye; a gazdaság működésének feltétele a termelés, a jövedelem érdekében termelünk, nem a szükségletek kielégítése céljából. Értékesíteni kell minden áron, a termékeket akkor is el kell adni, ha a vevőnek semmi szüksége rá, mert ha ez nem sikerül, se bér, se profit! És akkor nincs vásárlóerő, nincs fizetőképes kereslet, visszaesik a termelés, csődbe mennek a (gyakran felesleges termékeket termelő) vállalatok, megszűnnek a munkahelyek, válság van, összeomlik a gazdaság!
A valóság az, hogy a gazdasági növekedés a társadalom fejlődésének egyik természetes korlátja. Legalábbis azzá lesz, ha megbomlik a termelés és a szükségletek egyensúlya, ha a termelés és a piac öncélúvá válik. Pedig ez jellemzi a piacgazdaságot, ami köztudottan az u.n. „kapitalista” típusú társadalmi berendezkedés sajátossága.
A másik korlát az érdekeltség hiánya, ami a „szocialista” társadalomra jellemző tulajdonviszonyok legsúlyosabb következménye.
Ez az oka annak, hogy az ipari forradalmat követően a XIX. század közepétől a társadalmi változások bizonyos ciklikusságot mutatnak; rendszeres időközönként felmerülő igény a tulajdonviszonyok és az elosztási viszonyok radikális átalakítása.
Ez a mindennapok nyelvén azt jelenti, hogy a tömegek részéről ciklikusan igény merül fel a kapitalista társadalmi rendszerből a szocialista társadalmi rendszerbe, és viszont, a szocialista társadalmi rendszerből a kapitalista társadalmi rendszerbe való átmenetre. Továbbá ebben kereshető az osztályharc valódi lényege.
Stabil társadalmi (és gazdasági) szerkezet kialakításához tehát ezt a közgazdasági anomáliát kell helyre tenni.
Ennek megértése nélkül a válság kezelésének nincs esélye. Azért nincs, mert – ahogyan ez megfigyelhető – a megmozdulások és tiltakozások a kísérő jelenségek következményei ellen irányulnak, nem a valódi problémák megoldására. Ennek megértése nélkül az új ellenzéki kerekasztal csak elődjének „teljesítményét” lesz képes megismételni.
